2013. szeptember 2., hétfő

Más vagyok, de nem kevesebb!- Az életem egy autista kisfiúval

Ha valaki meghallja azt a szót, hogy autizmus, legtöbbször a nagyon érzékeny, visszafogott, és hihetetlenül okos emberekre gondol. Ez sokszor így is van, de az autizmus olyan árnyalt és sokrétegű betegség, nincs két ugyanolyan autista ember.
Az elmúlt lassan három hónapban rengeteget tanultam, legfőképpen azt, hogy a szeretet mindenre képes, csak hinni kell benne.
Daanról szeretnék nektek mesélni, az autista kisfiúról, aki megváltoztatta az életem.






Mielőtt mesélnék nektek Daanról, és a mi kis varázslatos kapcsolatunkról, egy kicsit szeretném bemutatni az autizmust azoknak, akik annyira nem ismerik.

Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, aminek tünetei már elég korán, 1-2 éves kor között észrevehetőek. A gyerek nem fejlődik úgy, ahogy korabeli társai, legtöbbször ebből lehet észrevenni.

Mivel nem vagyok orvos, és nem szeretném a sajátos stílusban megfogalmazni ezt a komoly témát, wikipédia barátom leírását mutatnám meg nektek, leszűkítve egy kicsit.

"Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár a rendellenesség etiológiája (eredete) ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Okait jelenleg is kutatják.

Definíció szerint az autizmusban „késés figyelhető meg a szociális interakcióban, a kommunikációs nyelvben, a szimbolikus és imaginatív játékban”, és a tünetek 3 éves kor előtt megjelennek. Az autizmus egyre gyakrabban lép fel gyerekeknél – ennek okait vitatják; lehetséges, hogy csak arról van szó, hogy gyakrabban ismerik fel, mivel egyre részletesebben fejtik ki a diagnózis kritériumait, aminek következtében egyre több autistát találnak.

Bizonyos régebbi tipológiák két típusát különböztették meg: a súlyosabb Kanner-szindrómát és a kevésbé súlyos Asperger-szindrómát. Az Asperger-szindrómát sokszor a jól beszélő (nem feltétlenül kommunikáló!) emberekre, míg a Kanner szindrómát a néma, a nyelvet szó szerint vevő, súlyosabb problémákkal küzdő személyekre alkalmazták. Ma már csak autisztikus zavart, illetve az Asperger-szindrómát különböztetik meg. Az autizmus úgynevezett spektrumzavar (ASD), ahol nincs éles határ: az átmenetek folytonosak a különböző kategóriák között. Az autizmus ritkán fordul elő magában; jellemzően együtt jár más rendellenességekkel, például értelmi fogyatékossággal.


Asperger-szindróma

Asperger-szindróma esetén a páciens kiválóan képes szavakkal kommunikálni például írásban, de a kommunikáció kísérőjelenségeinek (arckifejezés, testbeszéd, hanghordozás) értelmezése nehezen megy neki, a szemkontaktust nehezen viseli stb. az Asperger-szindrómára – az autizmussal ellentétben – jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Mindezek miatt felismerése is nehezebb, egyes becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálták. Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.


Kanner-szindróma

A Kanner-szindróma, avagy kisgyermekkori autizmus egy diagnosztikai kategória. Neurobiológiai, pervazív fejlődési zavar, az autizmus klasszikus erős formája. A rendellenességhez az alábbi tünetek társulnak: a gyermekeknél már 3 éves kor előtt megfigyelhető, hogy társaikhoz képest visszamaradnak a kommunikációban, a szociális viselkedésben és a rugalmas gondolkodásban. Az érintett gyermekek fele nem tanul meg beszélni; egyes vélemények szerint a beszélő autisták nem Kanner-szindrómások. Leo Kanner amerikai gyermekorvos írta le először 1943-ban. Bár Kanner hangsúlyozta, hogy normál, vagy kiemelkedő intelligenciával bírhatnak, az autisták háromnegyede értelmi fogyatékos is."


Az én hercegem a második, Kanner-szindrómával rendelkezik. Bár azt mondják, hogy aki beszél, az nem nevezhető Kanner-szindrómásnak, még akkor sem, ha csak monoton hangokat ad ki. Nem tud a szó szoros értelmében véve beszélni, de mindig megtalálja a módját annak, hogy megmutassa-kifejezze, hogy mit szeretne. Ha új dvd-t akar nézni, odahozza hozzám a lemezt, megfogja a kezem, és odavezet a tvhez. Ha több salátát szeretne, megfogja a kezem, és odatolja a tálhoz. Ha sétálni szeretne, elém hozza a cipőmet. És még sorolhatnám sokáig.. Nagyon tudja "mondani a magáét", elég sokat beszél, a kedvence jelenleg a tittáá, amit akkor hajtogat amikor boldog, vagy a zsázsázsá, amikor éppen figyel valamit, csinál valamit.. aztán ott van a néjnéjnéj, ami hollandul a nemet jelenti. Emelett még rengeteg hangot tud kiadni, hihetetlenül édes, amikor például építi a hóemberét párnákból, és közben boldogan duruzsol magában. Ez így "könnyűnek" hangzik, de természetesen nem az. Az autizmus kicsit olyan, mintha háború lenne a fejedben. Te az agyad ellen. Te tudod, hogy nem akarod megütni magad, de a kezed mégis éppen a fejed veri. Éppen ezért Daan is sokszor nem tudja kifejezni magát, ettől mérges lesz, pontosabban magatehetetlen, és jön a sírás-rívás, pusztítás maga körül, az autóagresszió (saját maga ellen irányuló agresszív viselkedés). Szerencsére ez nem gyakori nála, de már láttam jó pár ilyet megtörténni a nyár alatt. Apró dolgok váltják ki nála, például ha nem ihat több kólát, vagy nem csinálhatja/kaphatja meg azt, amit ő szeretne. Nem érti, hogy miért, csak azt látja, hogy nem teheti meg, és ez felbosszantja őt. Ilyenkor sokszor lefekszik a földre, a fejét a padlóba veri, vagy saját magát pofozza.Van, amikor a dvdket töri szét, vagy megfogja a ketchupos üveget, és a földre nyomja az egészet..

Tudom, hogy ezek kicsit ijesztően hangzottak, de én mégis azt mondom, hogy Daan a legédesebb kisfiú a világon. Nem tudom szavakban önteni, milyen érzés az, amikor hangosan kacag, mert tetszik neki amit csinálok.Vagy amikor reggel meglát, és hatalmas, őszinte mosoly terül szét az arcán, mert boldog, hogy láthat. Vagy amikor megfogja a kezem, és  csak szimplán rám vigyorog. Aztán ott volt az a pillanat, amikor megtanultunk táncolni a fürdőszobában... Annyi emlékem van, szerintem két hétig itt ülnék a gép előtt, ha le akarnám írni az összeset.. Szeretném kiemelni nektek a számomra legemlékezetesebbeket, amikre örökre emlékezni fogok. Nem tudom időrendbe írni őket, miután minden napom vele töltöm, picit összefolynak a hetek-hónapok :)

  • Daan soha nem táncolt, vagy énekelt. Egyszer hívtam fel magammal a fürdőbe, ideje volt a zuhanyzásnak, de nagyon nem akart jönni. Hát gondoltam akkor itt az ideje, hogy hülyét csináljak magamból (borzalmas a hangom), és elkezdtem fel-le szökdécselni, és egy kitalált dallamra azt kántálni, hogy nánánánáná. Na, itt jött a meglepetés! Daantje teljesen le volt nyűgözve, kacagott,alig kapott levegőt, annyira nevetett. Követett fel az emeletre, majd a fürdőszobában elkezdett velem táncolni és énekelni! Neki nem ment dallammal, csak úgy ismételgette, hogy nnánánáná, és össze-vissza szökdécselt a fürdőben... Nem tudom nektek elmondani, hogy mit jelentett nekem az a pillanat... Azóta is akárhányszor boldog, ugyanezt csinálja. Akár az utca közepén is :) Van róla egy videóm a barátom gépén, később feltöltöm ide,és facebookon jelzem majd nektek, hogy felkerült.
  • Mindig a saját feje után ment, nem igazán hallgatott senkire.Hogy egyenesen kimondjam: el volt kényeztetve. Aztán jött a vasszigorú Mary Poppins, á la Réka, és minden megváltozott. Daan egyre jobban hallgatott mindenkire, ami olyan méreteket öltött, hogy minden nap újabb, és újabb meglepetésekkel találtuk szemben magunkat. Példának okáért: Imádja a tengerpartot, de eddig nem tudta kezelni a helyzetet. Egyből rohant a vízbe, vagy éppen elvette más gyerekek játékát, majd miután nyilván vissza kellett adni, a homokban sírt fél órát, magatehetetlenül. Most már teljesen nyugodtan sétál velem kézen fogva a parton, nevetgél, ugrálgat, hallgat rám.


a hajam saját életre kelt a széltől




  • Soha nem sikerült senkink úgy sétálnia vele az utcán, hogy kézen fogva babakocsi nélkül, és ne történjen valamilyen probléma. Én úgy gondoltam, hogy 9 éves, nem ülhet mindig a babakocsiban, nyugodt és boldog mostanában, így ő is megérdemel egy esélyt. Megfogtam a kis kezecskéjét, és már első alkalommal 30-40 percet sétáltunk a városban, végig nevetve, ugrálva az egész időt.
  • A hóemberek.... Azt hiszem ez lesz az a dolog, amire a legszívesebben emlékezem majd vissza. Daan imádja a hóembereket! Főleg elkészíteni, bármiből, ami a közelében van. Legtöbbször párnákból, bár mostanában egyre népszerűbbek a puha focilabdák is. Ilyenkor legtöbbször a kanapén, vagy az udvaron a felfújható medencében/ játéktartó dobozban építgeti a hóemberkéket. Egymásra halmozza a párnákat, sál középre, és kötött sapka/baseball sapka/flitteres zöld kalap kerül a tetejére. Hihetetlenül édes, mikor ezt csinálja, és mindig mondja a magáét közben :) Ilyenkor be is öltözik, ha negyven fok van, ha nem, a sapka és kabát mindig kötelező viselet:) Imádom, csak leülök, és nézem őt, ahogy boldogan játszik.



  • Állandóan nyúzom Daant, ráülök, puszilgatom, csikizem, simogatom a haját,kezét, pofiját. Amikor ideérkeztem, még nem viselte annyira jól ezt, de miután ennyit ölelgettem, és a szülők is elég sokat csinálják mostanában, teljesen hozzászokott, sőt ! Szereti és igényli is már. Az ölembe ül, összekulcsolja a kezeit az enyémekkel (ez is egy új dolog nála), és amire hihetetlen büszke vagyok: megtanítottam ölelést adni. Nem arra a"jóóóóólvan,elviselem és egye-fene megengedem" fajtára gondolok, hanem amikor a kis kezeit a nyakam köré fonja, a fejét pedig a vállamra hajtja. Legszebb pillanatok az életemben..

napoztam, kiszállt a medencéből, és mellém feküdt:)





A legtöbb autista igényli az állandóságot, rutint az életében, sokan vannak, akik már egy hihetetlen apró változástól -amit mi magunk nem is vennénk észre- dührohamot kap. Csak egy példa: minden este egy mesefilm megy a tv-ben, amit szeret, de egyik este mondjuk az Olimpia miatt fél órával később kezdődik a műsor.
Daan nem ilyen, nála nem jelent problémát az sem, ha 7-kor kel, meg az sem, ha 10 órakor, és mindent megeszik. Rengeteg autista csak ugyanazokat az ételeket hajlandó enni, félve az újtól.

A mai napom borzalmas volt, életem legrosszabb egy óráján vagyok túl. Elindultunk 6 óra felé sétálni Daannal. Minden tökéletes volt, boldogan sétálgattunk, majd úgy 50 méternyire a háztól kitépte magát a kezemből, bele akart ugrani a közeli tóba. (Pár éve az apja megengedte neki, és ez megmaradt benne) Pici, talán fél méteres mélységű tavacskáról van szó, de egyrészt nagyon koszos volt, másrészt iszapos és tele kacsákkal, nyilván nem engedhettem meg neki. És itt kezdődtek a bajok.. Elkaptam a kezét, erre a földre dobta magát, és ordított. és ez így ment 3/4 órán keresztül. Telefonom nem volt , persze mindig nálam van, de most miért lenne... Szóval Daan vidáman feküdt a fűben, nevetgélt és boldog volt, de akárhányszor megfogtam a kezét, hogy menjünk haza, vagy legalább picit távolabb a víztől és a 3 köbméteres kutyaszartól, akkor egyből elkezdett sírni, kiabálni, és ütni magát/engem. Sokszor lefeküdtem mellé, simogattam a fejét, nevetgéltünk, dobáltuk a füvet, stbstb. Ez nagyon tetszett neki, csak amikor próbáltam megfogni a kezét, hogy indulás, akkor egy másodperc alatt a mosolygásból ordítás lett. Többen elmentek mellettünk, nem tudom,hogy mit hittek, de nem jött oda senki segíteni. Undorodom néha az emberektől. Majd mikor már a sírás szélén álltam, annyira megijedtem, hogy be fog gurulni a nádasba, vagy epilepsziás rohamot kap, odakiáltottam egy férfinek, hogy jöjjön oda segíteni. Visszakérdez, hogy miért. Mert unatkozom bazdmeg.  Egy öregebb nő jött oda, aki szerencsére nővér volt, és segített megakadályozni, hogy Daan beleugorjon a vízbe. Odajött egy másik nő is, őt pedig megkértem, hogy menjen el hozzánk, és szóljon, hogy jöjjenek ide kocsival. Olyan 10 perc után meg is érkeztek (először rossz helyre mentek), és immár 4-en próbáltuk Daant felállítani és a kocsiba tenni. Én itt szépen elkezdtem sírni, mert eddig bírtam, nekem ez hatalmas sokk volt,és amikor már ott voltak a szülők, nem bírtam tovább tartani magam. Ölelgettek, puszilgattak, nagyon aranyosak voltak, és megdicsértek, hogy mennyire jól kezeltem a helyzetet. Az apuka egy öt perc kemény harc után a hátára dobta Daant, aki közben az ágakba kapaszkodott egy fánál, annyira nem akart elmenni. Utána már nevetgélt, minden rendben ment, mintha semmi sem történt volna. Na én persze nem vagyok ilyen egyszerű eset, annyira megrázott az a 3/4 óra "harc", hogy még itthon is elsírtam magam. Szülinapi buli volt egyébként, szóval itt voltak páran a barátaik közül. Ilse, az anyuka, és a barátnője Ann próbáltak lenyugtatni, és nagyon aranyosak voltak. Mondták, hogy ne sírjak, mert nagyon jól kezeltem a helyzetet, és hogy nálam jobb aupairt még sosem láttak,és eddig is azt beszélték kint, hogy mennyire jól bánok a gyerekekkel, és főleg Daannal. Elmesélték, hogy velük ez hányszor megtörtént,  és hogy sajnos ilyenkor nem lehet mit tenni, minimum 2-3 emberre van szükség ilyen helyzetben. Ettől kicsit lenyugodtam, aztán megint elsírtam magam amikor az apuka jött fel hozzám, hogy ne aggódjak, ők bíznak bennem, és soha egy másodpercre sem félnek, amikor velem van a kisfiú. Később megint odajött hozzám -miközben írtam a postot-, hogy "Hey, you are the best au-pair we ever had!" Hihetetlenül jól esik, hogy ennyire szeretnek, és érzem, hogy a család tagjaként kezelnek.
 Szóval ma ilyen sírós napom van. Kicsit alapból nyűgös vagyok, mert már csak 6 napom van itt, és az anyuka sem segít azzal, hogy teszi fel a facebookra meg instagramra a képeket Daanról és rólam, hogy mennyire fogok nekik hiányozni.. Nagyon szeretnék már otthon lenni, kutyámmal, családommal, Zsucival, de egyszerűen úgy érzem, hogy a szívem egy részét itt hagyom Daannál. Nem tudom elképzelni a reggeleimet anélkül, hogy a kis mókus nánánánáná énekelgetésére keljek fel hajnali 6 órakor. Vagy hogy este úgy feküdjek le, hogy előtte nem játszottam az ágyban vele Peek-a-boot a takaró alatt.



Mint említettem, rengeteget tanultam Daantól. Úgy, ahogy én tanítottam őt dolgokra, úgy ő is tanított engem a maga különleges módján. Megtanultam türelmes lenni. És nem arról a türelemről beszélek, amikor 5 percet várnod kell a postán. Arról a türelemről beszélek, amikor egy órán belül 150 alkalommal kell kinyitnod a beragadt ajtót, mert annyira becsapta a gyerkőc. Vagy amikor percenként jön oda új dvdvel a kezében. Vagy amikor tudod, hogy éhes, de nem hajlandó enni, csak nézi a tányérját félóráig és mosolyog. Ez a türelem az elfogadásra épül, arra, hogy tudom nem azért teszi, hogy nekem migrénem legyen. 
Daan arra is megtanított, hogy sosem vegyem magam komolyan. Mikor idejöttem, első két-három napban nagyon szégyenlős voltam. Hogy én énekeljek egy gyereknek? Gügyögjek neki és tetessem azt, hogy ló vagyok? Hát köszönöm, inkább nem. Ebből időközben az lett, hogy utcán minden probléma nélkül éneklek és ugrálok, ha őt ez boldoggá teszi. Az éttermekkel teli téren, ahol mindenki éppen ki van öltözve, és kifinomultan viselkedik, én siíitozva rohangálok kézen fogva Daannal a szökőkút alatt, majd szétfolyt sminkkel büszkén haza ugrándozunk, miközben úgy nézek ki, mint aki bepisilt. 
És többé nem fogom be az orrom, amikor a pelusát cserélem. Kit érdekel, ha büdös, az a dolga. Látom rajtam hogy hálás, amiért kicserélem,és az megér minden kellemetlenséget. Az már csak plusz, hogy utána a bátyjára dobálhatom a zacsit, amiben a pelus van. (mindig szekáljuk egymást,nagyon jó barátok lettünk :))










Ezt a videót kérlek nézzétek meg, ha beszéltek angolul. Ígérem, hogy megéri. Az első két perce picit unalmas, de szükséges megnézni ahhoz, hogy a későbbi dolgokat megérthessétek.



Megmutatok nektek két videot, amit Ilse, a hostanyukám készített pár napja a tengerparton rólunk.  Sajnos nem tudom ennél jobb minőségben feltölteni, a Blogger nem engedi..








Daan mindenkivel egyenlően bánik. Nem érdekli az emberek bőrszíne, anyagi helyzete, szexuális hovatartozása, politikai érdekeltsége.  Mindenkire rámosolyog, és el tudja hitetni az emberekkel, hogy az élet gyönyörű. Sosem sajnáltam őt egy másodpercre sem, inkább azokat az embereket sajnálom, akik nem ismerik őt, és soha nem tudták megtapasztalni egy hasonló gyermek, vagy akár felnőtt közelségét és szeretetét.

Sok türelmet igényel? Végtelen sokat. De cserébe kimondhatatlan  végtelen szeretetet és bizalmat ad vissza, amit ha csak három másodpercre is tapasztalsz csak meg, az egész életed megváltozik.Örökre.





24 megjegyzés:

  1. Ez a kisfiú annyira tüneményes, te pedig egy végtelenül csodálatos nő vagy! Sajnos sokan félnek, elítélik és kerülik a beteg embereket, főleg a mentális problémákkal küzdőket, pedig ők azok, akik mindenkiben meglátják a jót. Én haza se tudnék jönni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! !! Igen nagyon nehez lesz hazamenni, de muszaj :( egyreszt nekem suli, masreszt Daannak is, tegnap ota..igy is mar egy hete hazamehettem volna, de szerettunk volna meg egyutt lenni, szoval igen...ez az utolso hetem :(

      Törlés
  2. Élmény volt elolvasni ezt a bejegyzést.

    VálaszTörlés
  3. Nem vagyok egy nagy kommentelő, bár FB-on is írtam már, hogy milyen büszke lehetsz magadra. Most meg végigbőgtem az egészet nagyjából. Én teljes mértékben hiszem azt, hogy soha az életben nem fog elfelejteni Téged. Lehet, hogy szóban nem fejezi ki magát, de az a sok minden, amit megtanítottál neki, szerintem a fejében egytől egyig ott sorakozik. Minden alkalom. A többi meg leírom levélben, mert lehet, hogy hosszú lenne kommentnek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira aranyos vagy, koszonom, es emlekszen rad, mrgmaradtak bennem a szavaid :) rekuss.m@gmail.com a cimem, varom a leveled!!:))

      Törlés
  4. hova tudok Neked mailt írni? :D

    VálaszTörlés
  5. sikeresen végig sírtam az egészet! Hihetetlen, hogy az önzetlen szeretet amit adtál neki mennyi mindenre képes, hogy így befogadott és, hogy ennyit fejlődött az alatt a kis idő alatt amíg együtt voltatok. :) És Ő hogy fogja megélni azt, hogy nem leszel ott vele? Korábbi tapasztalat nincs erről?
    Annyi mindent tanulhatunk az ilyen gyerekektől, annyira értékesek és különlegesek, te meg egy hős vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Koszonom, nagyon edes vagy:) az az igazsag, hogy soha nem szomoru, ha "elhagyjak". Ha a szulok elmennek 2 hetre nyaralni, azt sem banja. Ellenben nagyon boldog, amikor ujra latja oket :) szoval szerintem velunk is igy lesz ez..ha skypeolunk es meglatogatom, akkor biztos orulni fog :) egyebkent mar iskolaja van kora reggeltol keso delutanig, szoval az szerencsere lefoglalja:)

      Törlés
  6. Ez annyira hihetetlen szép volt, hogy majdnem sírtam ami nálam ritka. :) Csak annyit akartam mondani, hogy hihetetlenül csodállak, és hidd el, kevés ilyen ember van aki ezt ilyen szeretettel és türelemmel bírná. Én tudom magamról, hogy nehezen tudnék megbírkózni egy ilyen helyzettel, mert sajnálom és tehetetlennek érezném magam, és félnék, hogy valami komoly hibát követek el, de ahogy te csináltad az..pédamutató, de tényleg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom♥
      Hidd el, te is meg tudnal vele "birkozni"! Elso par napban nagyon meg voltam illetodve, nem tudtam kezelni a helyzetet...aztan eszrevetlenul kerultunk egymashoz ilyen kozel :)))

      Törlés
  7. Megkönnyeztem. Hihetetlen vagy, minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen jól viselted, kezelted ezeket a szituációkat.

    VálaszTörlés
  8. Minden elismerésem! Könnyes szemmel végigolvastam, elképesztő ez a dolog és hogy ennyire kitartó és türelmes voltál. Csodállak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom:)♥ de nem kell csodalni, Daan mellett teljesen termeszetes, hogy ilyen turelmes vagyok, es mindenki mas is ilyen lenne szerintem:)

      Törlés
  9. Nagyon szép bejegyzés volt, öröm volt olvasni az emlékeidet ezzel a csodás kisfiúval. :) Nagyon tisztellek azért, hogy nem riadtál vissza attól, hogy foglalkozz vele, és ilyen példaértékűen tetted ezt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen:) eloszor tenyleg feltem, nagyon nagy stresszben voltam mielott jottem, de par nap alatt elmult szerencsere :))

      Törlés
  10. Sokan sokféleképpen leírták már, úgyhogy nem cifrázom: csodálatos vagy!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm! Egy autista fiú édesanyja vagyok. A leírtak szinte az én gyermekemről is szólhattak volna. Nekem tizennyolc év előnyöm van, az anyai ösztön és szeretet, mely segített megismerni, elfogadni a gyermekem állapotát. Tisztellek azért, amit vállaltál és még inkább azért, mert ilyen elfogadó voltál. További sikereket az életedhez. Igazi értékes ember vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szepen koszonom a kedves szavakat, es biztos vagyok benne, hogy az On fia is egy ugyanilyen imadnivalo fiu, mint az en Daanom!:) hihetetlen sok szeretet tudnak adni, es az meger minden kellemetlen pillanatot vagy nehezseget.
      Koszonom, hogy irt!:)

      Törlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Fantasztikus. Könnyek szöktek a szemembe, mert az életben valóban ezek a dolgok, ezek az értékek fontosak. Nem mindenki tapasztalja meg és érzi át. Ritka...Fantasztikus, hogy ezeket leírtad, ahogyan megélted, ahogyan kezelted, amilyen ember vagy. Nagyon örülök, hogy vagy és vagytok, hogy van ez a blog. Tiszteletem. Lia

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép bejegyzés volt, én is megkönnyeztem! Nagyon aranyos, imádni való kisfiú lehet, szerencsés vagy, hogy ismerheted és boldogabbá tehetted a napjait! :) Most már duplán irigyellek! :) Le a kalappal!

    VálaszTörlés