2013. július 31., szerda

A nagybetűs Megcsalás

 Már régóta szeretnék erről a témáról írni, de valahogy mindig elhalasztottam. Azt hiszem ez azért is van, mert miközben ezt írom, szembe kell néznem a múltammal, és a rengeteg rossz döntésemmel. Sajnos voltam már megcsalt is, és megcsaló is, így eléggé átfogó képet tudok adni erről a helyzetről. Remélem tudok nektek segíteni, ha éppen ilyen helyzetben vagytok.



 Elsőként szeretnék arról a helyzetről beszélni, ami sajnos eléggé gyakori a mai párkapcsolatokban: ha a férfi csalja meg a nőt.

1; Jelek

Szerintem millió dologból rá lehet jönni arra, hogy valami nincsen rendben. Ha megismerkedik valakivel a férfi, általában távolságtartó lesz veled,  és ha éppen veled van is olyan, mintha agyban máshol lenne Hirtelen minden kérdésedre ugrik, támad, mint a sarokba szorított kutya esetében. Ha pedig "csak" egy részeg egyéjszakás kalandja volt, hirtelen 10 milliószor édesebb lesz, lesi minden kívánságod, és napi minimum 35 alkalommal fog szerelmet vallani, ha nem többször. Ilyenkor a lelkiismerete dolgozik rendesen, és próbálja jóvá tenni azt, amiről te még nem is tudsz.
Ami szintén egy nagyon jellemző jele annak, ha a pasi félrelépett, az az, hogy állandóan féltékenykedni fog (kivéve ha előtte az összes barátnője megcsalta, és már az egész női nembe vetett hitét elvesztette), és süllyedj el a pokol legmélyebb bugyráig, ha köszönni mersz akár a 60 éves postás bácsinak. Tudják, hogyha ők megtették, te is ugyanúgy megteheted anélkül, hogy ők rájönnének.



2; Fokozatok

Próbálok  nem tárgyias lenni, de szerintem megcsalás és megcsalás között is van különbség. Számomra az összes elfogadhatatlan, de sokan úgy vannak vele, hogy egy csók még belefér. Szerintem nem. Gondoljatok bele, hogy az a csók nem csak úgy hirtelen megtörtént, hanem jobb esetben részeg flörtölés előzte meg, egy kis tánc, meg simi-simi, rosszabb esetben pedig már régóta érett az a csók, esetleg egy ismerőssel, baráttal. Ez az érzelmi megcsalás, a legrosszabb.  Soha nem értettem azokat az embereket, akik úgy vannak együtt valakivel, hogy közben másért vannak oda (ez nem igaz arra az esetre, amikor Ryan Goslingért élsz-halsz). Ha nem vagy szerelmes, szakíts. Így időt adsz neki arra, hogy elfelejtsen téged, és továbblépjen. Ha vele maradsz, azzal sokkal többet ártasz. Hamis reményt adsz neki, hogy minden rendben van, majd félrelépsz, amibe bele fog roppanni, és sokkal jobban fog neki fájni, mintha szakítottál volna vele. Ne használd ki azt, hogy valaki szeret, ne játssz az érzéseivel. Ne maradj vele csak szánalomból, és azért, mert félsz attól, hogy megbántod.
Az is számít szerintem, hogy egy éretlen 18 évesről beszélünk, aki legszívesebben az összes csajt akarná egyszerre a világon, vagy egy érett férfiról, aki teljesen tisztában van az általa meghozott döntésekkel és azok következményeivel.
Számomra hasonló szinten van az egyszerű csók, és a szex is, hiszen mindkettő azt mutatja, hogy más keltette fel a figyelmét, miközben te valószínűleg otthon fekszel a TV előtt, és arra gondolsz, hogy mennyire hiányzik a szerelmed. Sokan azt is megbocsátják, ha a párjuk lefekszik valaki mással, pedig bele se gondolnak igazán abba, hogy a párjuk másra izgult fel, mást kényeztetett, mással voltak boldog percei-órái.



3; Mikor megtudod...

Gyújtsd fel őt nyugodtan.
Vágd le a  golyóit.

Ha ő mondja el, akkor az már egy plusz pont a mínusz millió között, hiszen megbecsült azzal, hogy felvállalta, eléd állt, és elmondta. Ha mástól tudod meg, és még le is tagadja, akkor két opciód van. Vagy bedugod a fejed a homokba, és nem törődsz az egyértelmúl jelekkel, csak elfogadod a kényelmes megoldást-hazugságot, vagy otthagyod. Nem hiszem, hogy egy olyan emberrel szeretnéd leélni az életed, aki nemcsak hogy félrelép, de még annyira le is becsül téged, hogy azt hiszi, bármilyen hazugságot benyelsz, annyira hülye vagy. Ha mégis vele maradsz, azok után, hogy megcsalt, majd hazudozott, titkolózodott, sőt még a te ****anyád,  hogy egyáltalán kinézed belőle azt, hogy félrelépjen, akkor készülj fel arra, hogy még rengetegszer meg fog csalni. És miért ne tenné? Hiszen megengeded neki.
Én is ilyen voltam még pár éve, 17-18 évesen, vakon elhittem mindent, aztán mindig kaptam az újabb és újabb híreket, hogy kedves barátom itt és itt látták ezzel meg azzal, én meg nem hittem el, mert egy jóóó nagy barom voltam. Szerencsére tanultam belőle, és azt gondolom, hogyha bármikor megcsalnak téged, az a te hasznodra is válik. Most biztos elmormoltál káromkodást, hogy elmehetek egy melegebb éghajlatra, de akárki átesett már ezen, azt mondta, hogy hihetetlen módon megerősödött a csalódástól és a fájdalomtól.
Először persze eret akarsz vágni a fájdalomtól, és nem tudsz mosolyogni még egy pandamaci bébit szoptató tigris képén sem, meg egyébként is, dögöljön meg minden pasi. Egy idő után viszont el fog múlni az éles fájdalom, elkezdesz újra ismerkedni, és talán egy picit visszajön a bizalmad is. Ha bármikor is lesz újra barátod, valószínűleg egy perc alatt kiszűröd majd, hogy baj van, és nem fogod hagyni, hogy becsapjanak. Ez talán bután hangzik, de szerintem igaz: Ha éppen túl vagy egy ilyenen, sokkal óvatosabb leszel mindenkivel, főleg a férfiakkal. Nem fogod magad egyből odaadni valakinek, hagyod, hogy küzdjenek majd érted- és ez a pasiknak nagyon tetszik. Sokkal jobban megfog becsülni, ha nem leszel az övé 2 nap alatt, hanem igenis harcolni kell majd a figyelmedért. (Természetesen ezek a sorok nem igazak arra az esetre   ha- ismételten-, Ryan Gosling vagy esetleg Ian Somerhalder dönt hirtelen úgy, hogy szeretne téged feleségül venni anélkül, hogy akár a vezetékneved tudná.)



4; Hogyan tovább?

Ha úgy döntesz, hogy megbocsátasz, mert esetleg látod rajta, hogy komolyan megbánta, akkor ne hánytorgasd fel neki minden nap, hogy mit tett. Egyrészt téged őrületbe kerget majd az állandó féltékenység, és a tudat, hogy mással volt, állandóan neonfénnyel fog villogni a lelki szemeid előtt. Ő pedig azt fogja érezni, hogy bármit tesz, nem fogsz neki megbocsátani, és erre rá fog menni a kapcsolatotok. Csak akkor maradj vele, ha úgy érzed tényleg képes vagy megbocsátani, és új lapot kezdeni.
Ha úgy döntesz, hogy te ebből nem kérsz többet, akkor próbálj méltóságteljesen továbblépni. Nem kell kirakni facebookra szerelmes idézeteket, meg Taylor Swift összes dalát, és este buli előtt sem kell előadnod, hogy te hirtelen mennyire boldog vagy, hogy szabad lettél, és feltölteni 15 képet a bacardis üvegről, a túlsminkelt fejedről, meg I will survive zenéket, mert a pasi tudni fogja, hogy az egész fake, és éppen otthon fekszel, a nyálad meg a könnyeid egybefolynak  a sok sírástól. Ne tegyél ki semmit, nem kell senkinek sem tudnia arról, hogy mennyire össze vagy törve. Mindenki máshogy dolgozza fel a dolgokat, valaki szeret sokáig sírni, és öngyilkos hangulatú zenéket hallgatni, valaki megnézi a Szerelmünk lapjait naponta háromszor, valaki pedig bulizni szeret, hogy kicsit kikapcsolódjon, és elfelejtse a problémáit. Ilyenkor a barátnőid kötelessége, hogy melletted legyenek, és segítsenek neked minél hamarabb rendbe jönni.
Bármelyik variáció a te választásod, hagyj magadnak időt, és lépj tovább úgy, ahogy te szeretnéd, nem úgy, ahogy mások rád erőltetik.


Volt olyan is -sajnos-, hogy én léptem félre, a fentebb említett barátom mellett. Igazából akármilyen szánalmasan hangzik, de bosszúból tettem, ( a bölcs 18 éves döntéseim), aztán csodálkoztam utána, hogy ez semmi problémámat nem oldotta meg, sőőt, csak újakat szült. Bosszúból szült döntések soha nem hoztak még semmi jót erre a világra, mindig gondold át mit teszel, mielőtt megtennéd. Igen tudom ez rohadt jól hangzik így, de gyakorlatban már más tészta. 

Az az igazság, hogy tényleg akármennyire is fájt akkor, hogy megcsaltak, elhagytak, játszottak velem, úgy érzem, hogy ez mind a hasznomra vált. Sokkal erősebb lettem, és egy pasinak nagyon sokat kell ahhoz tennie, hogy könnycseppet lásson a szememben. (Kivéve Harry Styles, amikor a koncerten elkezdi énekelni a Torn című számot, akkor csecsemő módjára sírok és remegek. )

Kicsit elkalandoztam,bocsánat. Szóval úgy gondolom, hogy a fiatal éveink arra vannak, hogy sorra kövessük el a hibákat, majd tanuljunk belőlük. Biztos rengetegszer mondtad már magadban, hogy bárcsak ne tettem volna, ezt, meg azt, de gondolj bele: a múltbéli döntéseid vezettek oda, ahol most vagy. Én is rengeteget gondolkodtam ezen, hogy vajon ha lett volna egy boldog párkapcsolatom otthon, kijöttem-e volna tavaly Hollandiába, vagy előtte Angliába.

Élvezzétek az életet addig, amíg fiatalok vagytok, mert nemsokára majd visszasírjátok ezt az időszakot. Legyetek szerelmesek, szakítsatok, ismerkedjetek újra, bulizzatok sokat, utazzatok, tanuljatok, ismerjetek meg új kultúrákat, fedezzétek fel önmagatokat. Ne törődjetek azzal, hogy ki bánt meg titeket, mindenkinek egyszer visszanyal a fagyi. Az a pasi, aki téged átvágott, később lehet rájön, hogy te vagy az élete szerelme, de akkor te már réges-régen elfelejtetted még a létezését is.  Lehet más fogja őt padlóra küldeni, lehet te, de biztosan idővel ő is vissza fogja kapni a sorstól azt a pofont. 

Te csak mosolyogj rajta egyet, és lépj tovább. A legjobb dolgok mindig a komfortzónádon kívül történnek.




R.

6 megjegyzés:

  1. a munkahelyemen épp az ebédszünetemet töltöm a gép előtt. gondoltam elolvasom a legújabb bejegyzésed,
    és mikor elértem ahhoz a részhez, hogy "Sokan azt is megbocsátják, ha a párjuk lefekszik valaki mással, pedig bele se gondolnak igazán abba, hogy a párjuk másra izgult fel, mást kényeztetett, mással voltak boldog percei-órái." majdnem elsírtam magam, elég nagy erő kellett ahhoz hogy ne tegyem. 3éve vagyunk együtt a párommal,és pontosan egy éve esett át ezen a kapcsolatunk. szeretnék teljesen tovább lépni ettől a megcsalás dologtól, rengeteget küzdött hogy visszakapjon - mivel természetesen rögtön kiadtam az útját - de amikor ilyen nyersen leírja valaki ezt, rájövök, hogy ezen talán sosem lehet továbblépni. tetszett a post.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Orulok, hogy tetszett a post!:)
      Szerintem mindenkinek maganak kell merlegelnie, hogy mit tud megbocsatani, es mivel tud egyutt elni, nagyon szurkolok, hogy a szamodra tokeletes dontest meg tudd hozni! Ha mellette vagy boldog, akkor mellette legyel, de ha belulrol csendben-lassan felemeszt ez az egesz, akkor sajnos azon is el kell gondolkodnod..
      Nekem is nehez volt, tudom min mesz keresztul..egyik pillanatban ugy erzed, hogy megbocsatasz mert szereted es boldog vagy vele, kovetkezoben meg nem tudod kiverni a fejedbol a kepet, ahogy massal van..nem konnyu:(

      Törlés
  2. sajnos engem is megcsaltak 30év házasság után ugy hogy én jöttem rá és még most is tagadja ez nekem nagyon fáj és nagyon megviselt fogytam 10kgot hisz én nagyon szeretem van három gyönyörú gyerekünk egy unokánk de most nem foglalkiozik semmivel szerintetek mit tegyek mert hiába kérdezem nem válaszol miközbe elmegy meg jönnek az smsek elegem van a gyerekeim azt mondják felejtsem el de ez nem ilyen egyszerű számomra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Írj nekem kérlek emailt, és ott megbeszéljük! rekuss.m@gmail.com
      Kérlek írj,és elmondom a véleményem kívállóként számodra!

      Üdvözlettel, Réka

      Törlés
  3. Szia! Annak ellenére, hogy lassan 2 éves a poszt, még mindig érdekes :) nagyon jól megfogalmaztad a lényeget :) Sajnos most nagy harcban állok magammal, a párommal 3 éve vagyunk együtt, szeretjük egymást, de az érzelmi és szexuális kapcsolatunk a béka segge alatt van... én próbálkozom, tényleg már mindent bevetettem, de nem javul semmit... és egy régi barátom mondjuk úgy "kihasználta" a helyzetet, látja ugyanis, hogy boldogtalan vagyok, keresem a megoldást, erőlködöm, és ostromlásba kezdett... sosem voltunk közömbösek egymásnak, de sosem lépte túl a határt, egészen pár nappal ezelőttig... ahol sajnos nem tudtam ellenállni az érzelmeimnek és csókolóztunk... félig-meddig megbántam, de most végre csak magamra figyeltem, arra mi jó nekem és mintha ez csak egy teszt lett volna, hogy érzek-e többet is a "betolakodó" iránt, mint barátság... és azt hiszem igen, érzek... mindenhez két ember kell, jelen esetben három, mert nem érzem magam annyira hibásnak, hisz én folyamatosan próbáltam vele beszélni, elmondani, hogy mire vágyom és hogy dolgozzunk azért, hogy minden olyan legyen mint régen, de egyedül én kevés vagyok ehhez... a megoldáshoz két ember kell... ő pedig nem nyílik a változás felé, jó neki így... belesüppedt a világunkba és ez borzasztó... megrémít és fogalmam sincs mi fog kisülni ebből... szerintem van az a megcsalás, ami kell ahhoz, hogy eldöntsük hogyan tovább, nem jól gondolom? :-(

    VálaszTörlés
  4. Bár a poszt nem mai keletü de én tapasztalatból mondom, hogy nem szabad meg bocsájtani. Az exem többször megcsalt és mindíg vissza fogadtam a legutolsót viszont már nem tudtam megbocsájtani. 4 évig próbáltam de egyszerűen belülről mérgezett,felemésztett.Ráadásul a saját sogornőmmeml. Aztán rájöttem, hogy ennek az embernek kurvára semmi sem szent és semmit és senkit nem tisztel. Most épp a gyerekkori barátjának a volt feleségével kavar.

    VálaszTörlés